alakulás ideje: 2017
csoport elnöke: dr. Juhászné dr. Kicsák Marianna
elérhetőség: 
mariannakics[kukac]gmail.com

rövid bemutatkozás: Csoportunk célja a keresztény értékek és kultúra közvetítése, a történelmi keresztény egyházak közötti ökumené erősítése városunkban.

pályázati projekt: Őrizzük meg keresztény értékeinket!
TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01403
Kedvezményezett: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Mátészalka Csoport
Támogatás összege: 3 000 000 Ft
Támogatás mértéke: 100 %

A projekt rövid bemutatása: 

Projektünk célja a helyi identitás megerősítése, a keresztény értékek közvetítése és a keresztény kultúra továbberősítése városunkban, a különböző felekezetek közötti kapcsolat kiszélesítése, közösségek építése igényes szellemi és lelki programok szervezésével.

Mátészalka hagyományosan keresztény város, ahol a különböző történelmi egyházak képviseltetik magukat. Az idő előrehaladtával ezen vallási csoportokhoz tartozás köteléke meglazult, ugyanakkor a helyi embereknek továbbra is igényük van lelki és szellemi programokra, melyet nem a templomok falai között élhetnek meg, de a keresztény értékek mentén mozognak. Ezt bizonyítja, hogy eddigi programjaink telt házasak voltak, a közönség soraiban minden korosztály képviseltette magát. Ezeken többek között Böjte Csaba beszélt a szeretet hatalmáról, Kocsis Fülöp osztotta meg velünk a szíriai karitatív útjának élményeit, Eperjes Károly tett tanúságtételt, Csókay András világhírű professzor beszélt arról, hogy „az orvos kezel, Isten gyógyít”.    

Az egyházak egyre fontosabb szerepet játszanak az élet különböző területén: óvodákat, iskolákat, szociális intézményeket működtetnek, ezért együttműködésük elengedhetetlen. Ennek erősítésében fontos szerepe van a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének. Programjaink – amelyek interaktív elemekkel bővülnek  kipróbáltak, jól működnek, és nagy igény mutatkozik rájuk, összehozzák a különböző vallású embereket.

Összefoglaló a megvalósult projektről:

Mátészalka egy hagyományosan keresztény város, ahol a különböző történelmi egyházak képviseltetik magukat. Ám az idő előrehaladtával ezen vallási csoportokhoz tartozás köteléke

meglazult, ugyanakkor a helyi embereknek továbbra is igényük van lelki és szellemi programokra, melyet nem templomok falai között élhetnek meg, de a keresztény értékek mentén mozognak.

Az elmúlt évtizedekben a különböző vallások közötti együttműködés is meggyengült városunkban. Ugyanakkor az egyházak egyre fontosabb szerepet kapnak az élet különböző területén úgy mint iskolák, óvodák, szociális intézmények működtetése. Ezért együttműködésük elengedhetetlen. Ezen együttműködés fontos összetartó eleme a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének mátészalkai csoportja.

Programjaink lehetőséget biztosítanak a különböző felekezetű emberek együttműködésére. Szervezetünk 2017. február 1. óta működik Mátészalkán, ahol igényes szellemi, lelki és kulturális programokkal gazdagítja a város közösségi életét.

A mátészalkai KÉSZ-csoport kiemelt célja a közösségfejlesztés szempontjából kiemelt célcsoportok igényeire alapozott közösségi programok megvalósítása – ezen belül keresztény értékeket valló közösségeknek szóló rendezvények szervezése.

Jelen projektünk keretében megvalósított eseménysorozatok a keresztény eszmék mentén mozognak, erősítik a keresztény kultúrát, kiemelten kezelik az esélyegyenlőséget és a hátrányos helyzetűek segítését.

Az „Őrizzük meg keresztény értékeinket!” című projekt keretében megvalósítandó rendezvényeink időpontjai, sorrendje és eseményei a járványhelyzet (és az időközben megnövekedett bekerülési árak) miatt többször módosultak. A projekt keretében a fenti értékekre tekintettel az alábbi eseményeket valósítottuk meg:

KÖZÖS IMÁDSÁG – A magánytól az összetartozásig

Böjte Csaba atyával és a Szent Ferenc Alapítvánnyal helyi szervezetünk évek óta jó kapcsolatot ápol, rendszeresen támogatjuk az alapítvány működését, ezzel együtt a nehéz sorsú gyerekek életét. Ezen program keretében Csaba testvérrel egyeztetve Mátészalkán közös imádságot szerveztünk. Böjte Csaba azonban végül nem tudott személyesen eljönni Mátészalkára, ezért a helyi KÉSZ-csoport tagjai látogattak el hozzá, ahol a program kiegészült további hitéleti és kulturális eseménnyel is, melyről részletesen beszámoltunk az otthon maradottaknak 2021. december 12-én Mátészalkán megrendezett programon.

RAJZPÁLYÁZAT − Bibliai történetek (díjátadó)

A mátészalkai Keresztény Értelmiségiek Szövetsége rajzpályázatot hirdetett három korcsoportban Bibliai történetek címmel, melynek célja volt, hogy a pályázók az adventi készülődés élményét és örömét a kreatív munka során is átélhessék. A pályázatot a helyi újságban és az iskolákban, óvodákban plakátokon népszerűsítettünk. 296 csodálatos rajz érkezett a mátészalkai óvodákból és általános iskolákból. A díjak átadására 2021. december 12-én, ünnepség keretében került sor a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház épületében.

Díjak és díjazottak:

5−6 éves korcsoportban:

7−10 éves korcsoportban:

11−14 éves korcsoportban:

Az elkészült pályaműveket a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és színház előterében állítottuk ki.

ADOMÁNYGYŰJTÉS − Együtt menni fog

Együtt menni fog” címmel jótékonysági akciót hirdetttünk rászorultak javára, melynek keretén belül tartós élelmiszeradományt gyűjtöttünk karácsony előtt hátrányos helyzetűek megsegítésére.

Az összegyűlt tartós élelmiszer és egyéb adományokból a helyi rászorulókon kívül segíteni tudtunk határon túli magyar gyerekeket is, hiszen helyi szervezetünk hosszú ideje jó kapcsolatot ápol a Dévai Szent Ferenc Alapítványa által működtetett Szentháromság Gyermekotthonnal. A Gálospetriben található gyermekotthon működéséhez és az ott élő gyerekek életminőségének javításához is hozzá tudtunk járulni.

Az adománygyűjtés megnyitására december 1-jén, a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségű Általános Iskolában került sor. Jó érzés volt látni, hogy mennyi jószándékú ember él Mátészalkán.

IRODALMI EST

Losonczi Léna mátészalkai keresztény költő nagy népszerűségnek örvend térségünkben, szívesen tart rendhagyó irodalmi órákat, felolvasó esteket, előadásokat. A helyi KÉSZ-csoport felhívására 2022. február 22-én az Alkonyattájt című, újonnan megjelenő kötetének verseiből válogatott, melyek az elmúlás gondolatát a keresztény értékrend tükrében világítják meg, továbbá előadást tartott a hazánkban megtalálható keresztény felekezetekről és azok rítusairól.

JÓTÉKONYSÁGI BÁL

A mátészalkai Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jótékonysági adományozó estet rendezett 2022. február 26-án. Eredetileg a helyi hátrányos helyzetűek megsegítésére irányult a bál szervezése, de az időközben kitört háború és a nagyszámú menekült miatt a teljes bevételt a hazájukat elhagyni kényszerült kárpátaljai honfitársaink megsegítésére ajánlottuk fel. Az összegyűjtött 1.000.000 Ft-ot a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül juttattuk el a menekülteknek.

KELEMEN LAJOS ELŐADÁSA – EGO ÉS HIT

Kelemen Lajos az Okoskocka „atyja” 7. és 8. osztályos tanulóknak tartott előadást Ego és Hit címmel 2022. május 12-én. Élvezetes szófordulataival rávilágított a fiatalok napi problémáira, megoldást mutatva arra, hogy a kamaszkor nehézségeit, szorongásait hogyan küzdjék le, hogyan tudjanak a hit erejével felvértezve megerősödni és magabiztosabbnak lenni. Az előadás a város keresztény gyökereiről szóló kvízjátékkal zárult.

A járványhelyzet és az időközben kitört háború előzetes terveinket átalakította a rendezvények és azok bekerülési költségei tekintetében, de így is sikerült városunk és a rászorulók számára értékes és színes programokat szervezni tovább erősítve a helyi keresztény kultúrát és értékeket, kiemelten kezelve az esélyegyenlőséget és a hátrányos helyzetűek megsegítését.

Szervezett programok

Csókay András előadása
2022-11-08 18:00 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportjának meghívására tart előadást Csókay András idegsebész Krisztus, a tudomány megváltója címmel november 8-án, kedden 18 órakor Mátészalkán, a Kossuth téri református templomban. Beszélgetőtárs: Petrányi-Szöőr Anna pszichológus-jogász.

Kelemen Lajos előadása
2022-05-12 17:00 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportja szervezésében tart előadást fiataloknak Kelemen Lajos Ego és hit címmel május 12-én, csütörtökön 17 órakor a  Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház Dienes galériájában (Mátészalka, Kölcsey u. 2.). Az előadást Ki mit tud városunkról c. veltélkedő és interaktív beszélgetés követi.

A program a Széchenyi 2020 támogatás TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01403 azonosító számú, Őrizzük meg keresztény értékeinket! című pályázata keretében valósul meg.

Jótékonysági est
2022-02-26 17:30 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportja jótékonysági polgári estet szervez a Böjte Csaba által működtetett Szent Ferenc Alapítvány Gálospetriben lévő gyermekotthonának támogatására február 26-án, szombaton 17.30 órakor a mátészalkai Szentpétery Zsigmond Művelődési Központ és Színház Szalkai László termében (Kölcsey u. 2.). Az est fővédnöke Simocskó István, a KDNP frakcióvezetője, valamint védnöke Kovács Sándor országgyűlési képviselő. A műsort a Talán Teátrum szolgáltatja, zene Stempel László. A támogatói beléőjegy ára 10.000 forint, mely a helyszínen váltható.

A szomszédunkban kialakult háborús helyzetre tekintettel a szervezők úgy döntöttek az esemény előtti napon, hogy a jótékonysági est célja a hazájukat elhagyni kényszerült kárpátaljai honfitársaink támogatása lesz. Az 1 millió forintos bevételt az Ökumenikus Szeretetszolgálathoz juttatjuk el a háborús menekültek megsegítésére. 

A program a Széchenyi 2020 támogatás TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01403 azonosító számú, Őrizzük meg keresztény értékeinket! című pályázata keretében valósul meg.

Irodalmi est
2022-02-22 17:00 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportja irodalmi estet szervez Losonczi Léna mátészalkai keresztény költő közreműködésével február 22-én, kedden 17 órakor a  Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban (Mátészalka, Kölcsey u. 2.). A költőnő felolvas Alkonyattájt c. verseskötetéből, valamint beszél a különböző keresztény felekezetekről és rítusokról.

A program a Széchenyi 2020 támogatás TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01403 azonosító számú, Őrizzük meg keresztény értékeinket! című pályázata keretében valósul meg.

 

Díjátadó
2021-12-12 17:00 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportja rajzpályázatot hirdetett Bibliai történetek címmel általános iskolás gyermekek számára három korcsoportban. Eredményhirdetésre és a díjak átadására december 12-én, vasárnap 17 órakor kerül sor a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban (Mátészalka,  Kölcsey u. 2.). Az estet a Móricz Zsigmond Általános Iskola műsora színesíti.

A program a Széchenyi 2020 támogatás TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01403 azonosító számú, Őrizzük meg keresztény értékeinket! című pályázata keretében valósul meg.

Közös áhítat
2021-12-12 15:00 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportja közös imádságot szervez a Magánytól az összetartozásig címmel december 12-én, vasárnap 15 órakor Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban (Mátészalka, Kölcsey út 2.). Közreműködik Papp Zoltán parókus és Juhászné Kicsák Marianna, a helyi csoport vezetője, aki beszámol a Böjte Csaba testvérnél tett nyári látogatásról. Az esemény szeretetvendégséggel zárul.

Adománygyűjtés
2021-12-01 10:00 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportja Együtt menni fog címmel jótékonysági akciót szervez december 1. és 15. között. Az adománygyűjtés részleteiről tájékoztatót tartanak december 1-jén, szerdán 10 órakor a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségű Általános Iskolában (Széchenyi u. 7.). 

A program a Széchenyi 2020 támogatás TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01403 azonosító számú, Őrizzük meg keresztény értékeinket! című pályázata keretében valósul meg.

A magánytól az összetartozásig
2021-06-05 10:00 - Gálospetri

A KÉSZ mátészalkai csoportja közös imádságot szervez Böjte Csabával A magánytól az összetartozásig címmel a gálospetri Szentháromság Gyermekotthonban. 10 órától szentmise, majd 11.30-kor Csaba testvér dedikálja füveskönyvét, végül közös ebéd.

A program a Széchenyi 2020 támogatás TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01403 azonosító számú, Őrizzük meg keresztény értékeinket! című pályázata keretében valósul meg.   

Csókay András tanúságtétele
2019-04-03 18:00 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportjának meghívására tart tanúságtevő előadást Csókay András idegsebész, Príma Primissima és Semmelweisz Ignác-díjas orvos Az orvos kezel, Krisztus gyógyít címmel április 3-án, szerdán 18 órakor a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban (Mátészalka, Kölcsey u. 2.).

Üzenet Szíriából
2018-11-30 17:00 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportja és a Móricz Zsigmond Görögkatolikuks Kéttannyelvű Általános Iskola felkérésére tart vetítéssel egybekötött előadást szíriai útjáról Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita Keresztényüldözés és tanulságai címmel november 30-án, pénteken 17 órakor a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban (Mátészalka, Kölcsey utca 2.). A rendezvényen adománygyűjtés történik a szíriai keresztények javára.

Eperjes Károly tanúságtétele
2018-03-27 17:00 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportja és a Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola meghívására tart előadást Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés címmel március 27-én, kedden 17 órakor a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központban (Mátészalka, Kölcsey u. 2.). Az előadás ingyenes.

Böjte Csaba
2018-01-19 17:00 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportja meghívására a Magyar Kultúra Hete keretében tart előadást Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Az élet legfontosabb feladata a szeretet címmel január 19-én, pénteken 17 órakor a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban (Mátészalka, Kölcsey u. 2.). Az előadás ingyenesen látogatható.

Reménységünkön átragyogó örök fény
2017-11-06 17:30 - Mátészalka

A KÉSZ mátészalkai csoportja Reménységünkön átragyogó örök fény című rendezvényén tart előadást Láposi Szilárd háziorvos (Halálközeli élmények az orvos szemszögéből) és Bodnár Attila görögkatolikus pap (Mi történik a lélekkel a halál után) november 6-án, hétfőn 17.30 órakor a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központban (Mátészalka, Kölcsey u. 2.). Az est folyamán közreműködik Losonczi Léna költő.

Kapcsolat
Eseménynaptár

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

székhely: 1016 Budapest, Aladár u. 17. fszt. 4.

adószám: 19719548-1-41

e-mail: iroda[kukac]keesz.hu

tel.:/fax: (06 1) 328-0164

bankszámlaszám: 11100104-19719548-36000001

 

Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks